MARK FRIDVALSZKI
→News ↓Text
→Bio →Download portfolio
→Contact  
Works …  
→2023 →2019
→2022 →2018
→2021 →>2017
→2020  
→Technologie und das Unheimliche →Instagram
   
Text
 
Péter Király, ’’A jövőbe tekinteni, a jelenben élni, a múltban keresni’’, in prae.hu, 26.6.2021
 
Király Péter: Ha egyetlen pontba kellene sűrítened az élményt, ami miatt művészeti pályára léptél, mi lenne az? Egy fiktív, holisztikus esemény vagy pedig egy konkrét, meghatározott történés vitt el ebbe az irányba?
Fridvalszki Márk: Nehéz egyetlen élménybe sűríteni, inkább történések halmazáról beszélhetünk. 24 éves koromig, amíg felvételt nem nyertem a képgrafika szakra, nem volt világos, hogy a jövőben képzőművészettel fogok foglalkozni, addig ugyanis alkalmazott grafikai pályára készültem. Kisgyerekként rajzoltam, festettem, jól elszórakoztattam magamat különböző kreatív tevékenységekkel. Később, tizenhat éves koromban felerősödött a vizuális kifejezés kényszere, ekkor kezdtem el graffitizni. Ezt aztán pár év múlva magam mögött is hagytam, mivel az illegalitás nem tett jót lelkileg, az adrenalin fröccs – amit sok fiatal vonzónak talál – engem kifejezetten taszított. Ezt felváltotta az autodidakta rajzolás, majd a rajziskolák és egyetemi előkészítők. Gyermekkori konkrét példák művészettel és kultúrával kapcsolatban például a Nemzeti Múzeum őslényterme, a vár épületei és szobrai, a már sokat emlegetett Zdeněk Burian Élet az ember előtt című albuma vagy később, 1993-ban az Usborne kiadó Kalauz a modern művészethez könyve.
 
KP: Milyen szakmai képzésben részesültél? Érzésed szerint hol sikerült a művészethez kapcsolódó legfontosabb tapasztalatokat megszerezned?
FM: 2004-ben Bécsben, az Angewandtén (Iparművészeti Egyetem) kezdtem el tanulmányaimat, majd egy váltás után 2011-ben az Akadémián diplomáztam, mindkét iskolában képgrafika szakot látogattam. 2014-ben vettek fel a lipcsei Akadémiára, ahol posztgraduális, ún. Meisterschüler hallgató voltam intermédia szakon. A felsőoktatás előtt több évig látogattam kurzusokat a Corvin rajziskolában, itt szereztem meg a praktikus alapokat, rajzolni, festeni, a gondolataimat vizuálisan megfogalmazni; ez egy csodálatos időszak volt, tele kihívással és naivitással. Az itt felszedett tudás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyetemi évek alatt dinamikusan fejlődhettem. Ekkor a készség tökéletesítése mellett a fókusz a kifejezésen, a gondolatok mediális megfogalmazásán volt és van a mai napig is.
 
KP: Tekintettél-e vagy tekintesz-e jelenleg valakire úgy mint mentor?
FM: Nem tudok konkrét személyt mondani, aki tökéletesen képviseli a mentor szerepét. Ellenben több kollégám, barátom, ismerősöm megtestesít olyan magatartásokat, hozzáállásokat, amiket inspirálónak és elismerésre méltónak találok, így adok a véleményükre.
 
KP: Fontosnak tartod a művészeti képzés intézményes rendszerét olyan formában, amilyenben jelenleg is létezik?
FM: Az az igazság, hogy ez a téma mélységében nem foglalkoztat. Így működik a rendszer, elfogadtam. Persze bosszantott a több év sikertelen próbálkozás a magyar intézményekbe és az eltúlzott, akadémikus szemléletű felvételi elvárások. Később Bécsben nagyon meglepődtem, milyen rugalmas az egyetemi bürokrácia, az átjárás a szakok és professzorok között, a problémamegoldásra fókuszáló kommunikáció, az érzés, hogy az intézmény és dolgozói a diákok érdekeit szolgálják és nem ellenük dolgoznak. Számomra nagy segítséget jelentett a felsőoktatásban való részvétel, természetesen enélkül is lehet az ember sikeres művész, ellenben megkönnyíti az előrehaladást. Viszont, amit mindig is zavarónak találtam, azok az „őskövület” professzorok, akik pozíciójukat akár évtizedeken keresztül szorítják magukhoz, kvázi összenőnek az irodai székükkel. Felelőtlen és ártalmas hozzáállásnak találom, én tíz évben limitálnám a pozíciójukat, ami őket is megvédené a szellemi eltespedéstől.
 
KP: 2011 óta élsz és alkotsz Berlinben, előtte Bécsben tanultál. Mennyire befolyásolja az alkotási folyamatokat ez az alapvetően németajkú közeg és az, hogy életvitelszerűen Berlinben élsz?
FM: Azt gondolom, hogy alapvetően az befolyásolja, hogy nem Magyarországon élek, hanem attól nyugatra. Az osztrák osztálytársaimon egyből érződött a művészeti munkához való eltérő hozzáállás, készségben gyenge alapok, fejben nagy szabadság. Ennek egyaránt megvannak a pozitív és negatív oldalai, ugyanakkor ennyi év távlatából azt gondolom, inkább pozitív az előjel. A korszerűtlen kelet-közép-európai akadémista szellem túlerőltetése csak a serkenő kreativitás és lendület legyalulásához vezet. Lipcsében politikusabb volt a közeg, moralizáló, kritikus, diszkurzív. Berlinben én a globális „anything goes” elvet látom érvényesülni, persze itt is jelen vannak a helyi specifikumok. Az utóbbi hetekben segítek egy barátomnak, aki egy berlini székhelyű, független jazz és crossover kiadó alapításán dolgozik (Oshu Records). Sokat gondolkodom azon konceptuálisan és stratégiailag, hogyan érdemes pályára állítani és kommunikálni egy ilyen projektet. A világ minden részéről itt tömörülő művészek, kreatívok, zenészek milyen közös nevező segítségével kapcsolódnak egymáshoz. Egy ausztrál vagy egy dél-amerikai zenésznek nincs megélt tapasztalata a közép-európaisággal, a német romantikával, vagy az NDK hagyatékával. Mégis azt kell mondanom, hogy a kiadóval a jövőben együtt dolgozó művészek olyan produktumokat hoznak létre, ahol hangzásban Berlin teljesen kiérezhető lesz.
 
KP: Az életrajzodban olvasható, hogy munkásságod iránya egy 180 fokos fordulatot vett. Mikor történt ez és mi volt vagy mik voltak azok az impulzusok, amik ezt a váltást előkészítették?
FM: A bécsi egyetemi évek alatt és az azt követő időben sok érzelmi energiát fordítottam olyan témák és érdeklődések irányába, amik a kortárs lét reménytelenségéről, katasztrófizmusról, bizonytalanságból fakadó félelemről vagy paranoiáról, monokromitásról, entrópiáról, valamiféle „techno-végről” szóltak. Munkáimmal kevesbé a nyomasztás volt a cél, ellenben ennek a „végállapot” élménynek az érzéki materialitása, geometriája, archeológiája, technológiai formái érdekeltek. Ezt a „korszakot” az egyik sorozat címe nyomán talán a Hagere Geometrie, magyarul szikár geometria fogalmával lehetne leginkább megragadni. Ekkoriban alapítottuk Miklósvölgyi Zsolttal és Nemes Z. Márióval a Technologie und das Unheimliche (T+U) nevű kollektívát, és személyükben a fent említett témák utáni lelkesedésben komoly harcostársakra és barátokra találtam. A 2018-as év elején – már magam sem tudom, mi volt a fő mozgató – az érdeklődési vektor iránya megváltozott: nem akartam a negatívumokra, a globális lejtmenetre koncentrálni, sem személyes, sem a munkáim szintjén. Nem azért, mert a világ hirtelen jobb hellyé vált volna, talán éppen ellenkezőleg. Ellenben a konstans „beomláson” való lamentálás egzisztenciálisan fárasztott, untatott, terhelt és inspirációként is megfakult. Az utóbbi három évben arra összpontosítok, ami „előre” és a pozitív előjel irányába mutat, ugyan nem sok sikerrel, de keresem a jelenben az optimizmusra okot adható momentumokat. Ezért is fordulok sűrűn a múlt felé, mivel ott fedezek fel olyan inspiráló eseteket, amik valódi motivációt jelentenek, amikből tanulok, és megismerésük által a múlt-jelen-jövő egyre világosabbá válik.
 
KP: Hely- és időspecifikusnak tekinthetők-e az alkotásaid? Adott esetben, ha egy másik földrészen, egy másik időben kellene megjelenned egy alkotással, ugyanazt a hatást érnék el a munkáid az ottani nézőkben, mint a jelen Európájában?
FM: Engem általában a történelmi fordulópontok, kezdőpontok foglalkoztatnak, az eredeti, az ős mozgató, a motivációnak, reakciónak az autentikus formája. Az érdeklődésem tekintetében tehát egy univerzális és ontológiai perspektíva foglalkoztat, és ezek hatásai és vonatkozásai a jelenre és jövőre nézve. A legtöbb esetben ezeket az történeseket sem időben, sem térben, tehát személyesen nem éltem meg. Az ebből adódó hiányokat úgy próbálom áthidalni, hogy olvasok, kutatok, a célom az, hogy érzelmileg és lelkileg közel kerüljek az adott esethez, korszakhoz, ami befolyással bírt a történelem alakulására. Kulturális és művészeti termékek segítségével próbálom megérteni és átélni a zeitgeistot. Ugyanakkor letagadhatatlan az a közép-kelet-európai szűrő, amin keresztül a világot szemlélem, és ami vizuálisan és konceptuálisan is tetten érhető a munkáimon.
 
KP: Megfelelő figyelmet kap az a művészeti szegmens, ahová a munkáid is beilleszthetőek?
FM: Pontosítva az előbb leírtakat, a legutóbbi munkáimban a „jövő eltűnése” és annak miértjei foglalkoztatnak. Az a kollektívan és tágan értelmezett jövő-koncepció, ami tart valahová, lehetőség szerint és metaforikus értelemben „előre és felfelé”. Olyan jövőképzetre van szükség, ami átüti a cinizmusban és lemondásban fogant, a kreatív, „avantgarde” energiákat jelenleg blokkoló szürke felhőzetet. Fel kell ébreszteni azt a szunnyadó képességünket, ami által világossá válik, hogy a jelenlegi rendszer nem a rendszerek legjobbika, sőt meghaladása elkerülhetetlen és sorsdöntő kérdés. Úgy látom, az identitás, a klímaválság és a post-truth vezérfonalai mellett ez a téma is egyre erősebben jelen van a kulturális térben, ebben az évben a meghívásaim között két kiállítás is foglalkozik a kollektív jövőképek hiányának problémájával.
 
KP: Mit gondolsz a siker és a művészet kapcsolatáról?
FM: Számos komponens játszik szerepet a siker és művészet tekintetében. Én már azt is sikernek könyvelem el, hogy a pályán vagyok és megengedhetem magamnak a szakmával együtt járó életvitelt. Hogy az időm nagy részében a világ és folyamatainak megértésén gondolkodhatok, majd ezeknek a megfigyeléseknek egy kondenzált formáját visszapárologtathatom. Ha a művész a megélhetését az autonóm tevékenységből képes finanszírozni, az szerintem siker. Ennek megvannak természetesen a szintjei, ami szerintem fontos, hogy az elefántcsonttorony ne nőjön olyan magasra, hogy a valósággal már teljesen megszűnjön a kapcsolat.
 
KP: Tegyük fel, hogy a többszörös külföldi megjelenést definiáljuk sikerként. Te hogyan találtad meg az utakat a külföldi csatornák felé? Pályázatok, ajánlások vagy esetleg valami teljesen más folyamatok irányítottak?
FM: Külföldön tanultam és azóta is külföldön élek. Részt vettem kiállításokon, rezidenciákon és persze a szerencsének is szerepe van. Utóbbi szerintem jelentős faktor, ugyanakkor ha a művész aktív, akarja, tesz érte, akkor ezt is lehet forszírozni. És természetesen a pályázatok, folyamatosan karbantartott online portfolió, szociális média, megnyitók látogatása, ismerkedés, kitartó és folyamatos érdeklődés. Egy művész, legalábbis én, soha nem teszi le a „munkát”, minden pillanatot a szakma szemüvegén keresztül él meg.
 
SA: Vannak olyan művészek, kortársaid, akik szerinted fontosak lehetnek a magyar közönség számára és elsősorban a pályakezdő művészeknek érdemes figyelemmel kísérni munkásságukat?
FM: Nem szeretnék neveket sorolni és kiemelni, szerintem számos izgalmas művész és műalkotás létezik. Ugyanakkor azt gondolom, a munka manapság inkább az, hogyan tudja az ember kiszűrni az interneten beömlő cinikus, felszínes és sekélyes munkák tömegét. A szociális médiában a feltarott hüvelykujjak mennyisége és a galériás lobbi hatásai nagyon félrevezetők lehetnek.
 
KP: A pandémia miatt keményebb éveket tudhatunk magunk mögött. Te hogy élted meg ezt a helyzetet? Van valami aktuális projekted (akár ezzel kapcsolatban)? Mik a terveid 2021-re?
FM: Covid-műveket nem készítettem, kivétel az a két kártyanaptár, amik szőrmentén érintik a járványhelyzetet. Év elejéig elég jól bírtam, ekkor volt egy kisebb krízis, de nem szeretnék panaszkodni, mert végig egészséges voltam és a saját dolgaimmal foglalkozhattam. Persze dühítőek voltak az egymást követő levelek a lemondott kiállításokról, de el kellett fogadni, mást nem nagyon tehettem. Az idei év eddig izgalmasnak tűnik, több kiállítási lehetőséget kaptam, persze ne kiabáljuk el, kiderül hogyan alakul a jövő az újabban görög betűkkel jelölt mutánsok tekintetében. Részt veszek a 34. ljubljanai grafikai biennálén, csoportos kiállításokon a szlovákiai Liptovský Mikulášban és csehországi Blanskoban, a 12. gdański Narracje fesztiválon, Miklósvölgyi Zsolttal a klagenfurti Lakeside galériában, illetve Budapesten legközelebb az ISBN könyv+galériában látható egyéni kiállításom.
 
↑Top
© Mark Fridvalszki 2016–2023