Mark Fridvalszki

 
Main: News / / / Bio / / / Text / / / Contact / / / Portfolio.pdf
 
Works: 2021 / / / 2k20 / / / 2019 / / / 2018 / / / 2017 / / / 2016 / / / 2015 / / / 2014 / / / 2013
 
Other: Technologie und das Unheimliche / / / Vimeo / / / SoundCloud
 

TEXT


 
Istvánkó Bea: Tökéletes formák, tökéletes vonalak
Fridvalszki Márk Future Perfect – Befejezett jövő című kiállításáról
Új Művészet, 2021/02
 
Tökéletes formák, tökéletes vonalak – a lakás legigényesebb részeiben is jól mutatnak. Lágy rugalmasság – a műanyag fedél szívós rugalmassága biztosítja a kényelmes ülést. Kis helyigény – a székek szétszedett állapotban igen kis helyet foglalnak el, magunkkal vihetjük kiránduláshoz, kempingezéshez. Tisztántarthatóság – ha ultrás vízzel lemossuk, hosszú használat után is új fényében ragyog. Sokoldalú felhasználhatóság – a környezet dísze a lakásban, az erkélyen, a kertben, a hétvégi házban, s találhatunk-e ennél jobb ülőalkalmatosságot a fürdőszobába? (1)
 
A fenti sorok a Magyarországon pilleszékként elhíresült, valójában Presszó műanyag szék néven az Általános Gép- és Műanyagipari Szövetkezet által gyártott, jellegzetes homokóra alakú ülőalkalmatosság korabeli hirdetéséből származnak. Kevéssé ismert tény azonban, hogy a szék eredetije nem magyar vívmány. 1968-ban a STAMP műanyaggyártó cég vezetője, Henry Massonnet tervezte és hozta forgalomba Tam Tam néven ezt a polipropilén ülőkét. Eredetileg csak egy pehelysúlyú, könnyen szállítható, akár tárolásra is használható darabot akart készíteni saját magának a hétvégi horgászatokhoz. Massonnet a kis ülőkét eleinte viszonylag csekély sikerrel tudta értékesíteni, ám egy 1970-ben, a Paris Match magazinban megjelent újságcikkben Brigitte Bardot St. Tropez-i otthonának fotóin több helyen felbukkantak a Tam Tam puffok, ami robbanásszerű sikert hozott a bútordarab történetében. Ennek eredményeképp az 1973-as olajválságig 12 millió darabot sikerült belőle értékesíteni, és mint a kor egyik kultusztárgya, a MoMA bútorgyűjteményébe is bekerült. Ezzel párhuzamosan a kor szokásaihoz igazodva, mit sem törődve az eredeti szerzői jogokkal, hazánkban is megindult a Tam Tam designjával teljes mértékben azonos pilleszékek gyártása. Mivel a KGST-piacot nem érintette a nyugati olajválság, ezért Magyarországon egészen a ’80-as évek második feléig tartott a gyártás, és talán túlzás nélkül állítható, hogy minden magyar háztartás alapvető felszereltségéhez hozzátartozott legalább egy pilleszék, mely azonban a legritkább esetben teljesítette be az eredeti ülőke funkcióit. 2002-ben a Branex Design liszenszvásárlásának köszönhetően újra gyártásra került a leginkább a kortalan futurizmussal leírható tárgy; a konstrukció változatlan maradt, ám új színekben és extra kivitellel (fluoreszkáló és átlátszó darabok) kezdték el gyártani, melyek közül az iPod-hangszóróként is funkcionáló iTam Tam különösen népszerű designtárggyá vált.
 
Bár az olvasó számára talán terjengős kitérőnek tűnhet Fridvalszki Márk Future Perfect – Befejezett jövő című kiállítása kapcsán részletesen taglalni a pilleszék történetét, mégsem az, hiszen a tárgy egyrészt alapanyagként kap kiemelt szerepet a tárlaton (’Perfect Lines, Perfect Forms’), másrészt története gyakorlatilag a kiállítási koncepció illusztrációja. A kiállított munkák tematikája által kijelölt időszak ugyanis alapvetően 1968–1989, mely évszámok nemcsak a pilleszék történetében fontos sarokpontok, hanem egybeesnek azzal a korszakkal is, amelyet a jóléti államok történetében Mark Fisher populáris modernizmusnak nevez. Ezen évtizedek jellemzője, hogy a politikai áttöréseknek köszönhetően társadalmilag és gazdaságilag stabilizálódott világban széles körben elterjedt az a jövőorientált és innovatív szemlélet, amely korábban csak az avantgárd gondolkodásmódra volt jellemző. Leegyszerűsítve ez azt jelentette, hogy a popkultúra és a magaskultúra közti határ gyakorlatilag teljesen elmosódott, és például olyan gondosan megtervezett és innovatív formavezetésű designtárgyak váltak tömegtermékké, mint a hosszan bemutatott pilleszék. De nem csak a tömegtermelés kapcsán érhető tetten a folyamat, ahogy a kiállítás tematikájában mélyebbre ásva alászállunk a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) alagsorába.
 
A kijelölt korszak kezdete (1968–1969) a művészeti alkotások tekintetében is robbanást okozott, ahogy erre a kiállítás másik nagy méretű installációja, az 1968–69: Time Odyssey rámutat. A művész és a kurátor (Zemlényi-Kovács Barnabás) által összeállított hatalmas (314x814 cm) tapéta háromszázhúsz hazai és nemzetközi alkotótól mutat be összesen hatszázkilencven munkát, melyek egytől egyig az adott két évben keletkeztek. A reprodukciókat egy a pilleszékek vonalvezetésére és Fridvalszki akriltranszfer képeinek szín- és formavilágára reflektáló grafikai háló teszi egységessé, amely egyben jól eltalált utalás a szocmodern mozaikok és muráliák vizuális világára is. Az installációban mégsem a monumentalitás a legmeglepőbb, hanem az a döbbenetes sokféleség, amely a műtárgyak összességét jellemzi mind stílusban, műfajban, mind pedig a témaválasztás tekintetében. A falon és az egyébként viszonylag nehezen kezelhető, többoldalas műtárgylistában böngészve a pop-art, a land art, a hiperrealizmus, a minimalizmus, az újmédia-művészet, a feminista művészet és még számos meghatározó irányzat legemblematikusabb művei bukkannak fel, mintha egy „best of 20. század”-válogatást lapozgatnánk, nem csupán két év művészeti termését. A kiállítás egyik legfontosabb erénye, hogy a szorgos kutatómunka eredményét ily módon vizualizálva szinte szó szerint egy képzeletbeli időgépbe helyezi a nézőt, az élményt pedig tovább erősítik a tapétafallal interferáló, egyszerre a múltba és a jövőbe mutató utópisztikus pilleszékoszlopok.
 
Míg a két részből álló kiállítás pincegalériabeli szekcióját az 1968–69-es év hangulata és motívumkészlete határozza meg, addig a fenti Kisteremben 1989 és a ’90-es évek eleje a vonalvezető. Fridvalszki munkái és főleg nagy méretű tapétái tele vannak rejtett utalásokkal, jelöletlen idézetekkel, logókkal és hivatkozásokkal, amelyek felfejtése igencsak szorgos ikonográfiai kutatást igényel, melyben túl sok segítséget nem kap a néző. A kiállított anyag egészét ugyanakkor belengi az élesen körülhatárolt korszellem, amely a ’90-es években felcseperedetteket egészen biztosan magával ragadja. A „korszellem” megfogalmazás pedig nem véletlen, ahogy azt a műtárgylistán szereplő két, első ránézésre mókásnak tűnő szellemalak is mutatja. A szellemek azonban cseppet sem viccből utalnak Jacques Derrida 1993-ban publikált Marx kísértetei (2) című munkájára, amelyben leírja a hantológia vagy fantomológia elméletét. Derrida a hantológia, vagyis kísértettan kifejezés alatt egy olyan episztemológiai megközelítésmódot ért, amely komolyan veszi a társadalmi életben fellelhető kísérteteket, mégpedig a modernizmus be nem váltott ígéretei kapcsán. Derrida írása valójában reflexió Francis Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember (3) című 1989-es munkájára, amely pozitív előjellel írja le a neoliberalizmus megjelenéséből adódó jövőhorizont eltűnését, valamint az ideológiai és kulturális kiüresedést. Derrida szerint azonban a kritikai elméletek elfojtása nem jelent megoldást arra, hogy leszámoljunk a modernitás meg nem valósult ígéreteivel, mivel azok örökké kísértetként fognak minket körülvenni. Ez a fajta jövőnélküliség, valamint a neoliberális gazdasági rendszer kritika nélküli elfogadása és felülírhatatlannak való elkönyvelése (hipernormalizáció) az, ami Fukuyamához képest egészen más – határozottan negatív – előjellel jelenik meg Mark Fishernél „kapitalista realizmusként” aposztrofálva. Mivel a fennálló neoliberális rendszerben még elképzelni is nehéz a kapitalizmus végét, nemhogy harcolni ellene, az egyén sorsa pedig igen bizonytalan, így a tekintet inkább a múlt felé fordul, és teret ad a retróéletérzésnek. Fridvalszki anyaga azonban mind a ’60-as évekbeli, mind pedig a ’90-es évek eleji euforikus életérzést kritikai vizsgálatnak veti alá, megpróbálva felfejteni azokat a szálakat, amelyek a jövő számára is értékesek lehetnek.
 
Míg a művész a ’68-ból kiinduló munkák esetében a populáris modernizmus eszköztárát és művészeti produktumait hívja segítségül az oknyomozáshoz, addig a korai ’90-es éveket tárgyaló munkák esetében az acid rave kultúra, valamint a world wide web gyökerei adják a vizsgálat fogódzkodóját. A Southern Sun című akriltranszferen például a ’90-es évek emblematikus trance DJ-jének, Paul Oakenfoldnak azonos című számából szerepel pár sor. A számhoz tartozó klipben a főszereplő fotómodell hirtelen elájul, egy erdőbe menekül, ahol rátalál elveszett gyermekkorára, és kislányként egy furcsa űrhajóval kirepül a világűrbe. A klip ezen képsorainak inspirációja az elemzések szerint Stanley Kubrick egyébként szintén 1968-ban bemutatott és a kiállításon is parafrazeált, 2001 Űrodüsszeia című alkotása (1968–69:  A Time Odyssey). Tovább fejtegetve a bonyolult utalásrendszereket, kiderül, hogy Oakenfold egyébként társalapítója volt a Shoom nevű emblematikus londoni klubnak, amelynek posztere szintén látható Fridvalszki egyik nagy méretű tapétáján (An Out of This World Event I. (rehaunted)). Az 1987 és 1990 között kezdetben egy konditerem pincéjében működő szórakozóhelyhez kötik a smiley motívum első marketing célú felhasználását.
 
Fridvalszki ikonográfiai gyűjteményként is felfogható képein és tapétáin megtaláljuk a 7 Up reklámfiguráját, a rózsaszín párducot, olvashatunk idézetet a varázsgomba atyjától, Terence McKennától, szerepel egy szabad felhasználású Clip Art gyűjtemény, a Xerox-logó, de több helyen felfedezhetjük az MTV-logó monogramként kisajátított verzióját is. Fridvalszki évek óta kutatja a 20. századi utópiák kérdéskörét, melyekből egyre nagyobb tablókat készít, e tekintetben Aby Warburg Mnemosyne-atlaszához egészen hasonlatos módszertannal. A kérdés csak annyi, hogy nyomasztó jelenünkben valóra válik-e az egyik képen olvasható üzenet: Utopia takes you into the pleasure zone.
 
(1) Pecásszék, lépcsőházi virágtartó és hangszóró. A Tam Tam ülőke életútja. http://formablog.hu
(2) Jacques Derrida: Spectres de Marx. Galilée, Paris, 1993. Marx kísértetei. Fordította Boros János, Csordás Gábor és Orbán Jolán. Jelenkor, Pécs, 1995.
(3) Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember. Európa Kiadó, Budapest, 2014.
(4) Mark Fisher: Kapitalista realizmus. Nincs alternatíva? Napvilág Kiadó, Budapest, 2020.
(5) I still feel you / beneath my skin, / I am tempted to throw my senses in' / 'coz it's easier to fly, / than to face another night / in southern sun, / and your love is all around'
 

Top
© Mark Fridvalszki 2008 - 2021
Last Revision: 22 - 03 - 2021