Mark Fridvalszki

 
Main: News / / / Bio / / / Text / / / Contact
 
Works: 2018 / / / 2017 / / / 2016 / / / 2015 / / / 2014 / / / 2013 / / / Installation
 
Other: Technologie und das Unheimliche / / / Vimeo / / / SoundCloud
 

TEXT


Opening speech by Zsolt Miklósvölgyi on Artmagazin, 2018 (Hun)
 
OTHERWORLDLY EUPHORIAS

A couple years ago, I was attending a Oneohtrix Point Never gig, when I realized the following: First of all, you have to imagine the space I was in, a cathedral made out of concrete, with a high ceiling, transformed from an industrial space. The view was dominated by two brutalist-looking, almost military-style speakers and two huge, high-res flat screens, hung vertically. The two bright screens were slightly angled towards the audience, and they were showing alternating, disturbing images at a nerve-racking pace and rhythm. At one point, however, I became aware that the most unsettling feature of the visuals isn't the image content, the speed of the cuts or the rhythm of the video, but the technology that is displaying them -- the otherworldly colours of the screen, the almost aggressive brightness levels and the resolution so high that the sharpness almost burns out your eyes.

The total emotional invasion is performed by two techno-spiritual totems filled with light-emitting diodes, while in the meantime, the speakers are using an archaeological effect that colours the euphoria of trance music from the 90's to a darker tone. One can't help but feel trapped inside of an out-of-tune present, in which the chimaeras of the recent past and not so far future pass through each other, in order to together create the time-dimension of constant post- and pre-state.

We can safely say that the recent exhibition of Mark Fridvalszki aims to explore this peculiar time-paradox, the artist playing a role of the media archaeologist of this clearly specified era and geographical zone. A common topic of his oeuvre, he points out how contemporary culture is torn between the never realised, past visions of the future and the constantly tapering horizons of utopistic opportunities/thoughts. We shouldn't mistake this for a nostalgic, reactionary act, which is trying to navigate us among the ruins of our present to take us back to some sort of past age; nor is Fridvalszki providing obvious directions to escape these ruins as a reassurance. Namely, the features of his characteristic nostalgo-futuristic aesthetics are vectors of desire or pursuit, which somehow lack direction. We feel that they are aimed somewhere, but we cannot be sure how and where to follow them. This is not a downfall of the works, neither an outstanding feature, it is simply a notion of the unique aesthetic character they represent.

This time it seems like we can clearly identify the aura of a specific age and its cultural spheres through the installation. The era and location are clearly set -- the euphoric optimism of the '90s, primarily its representation in Eastern-Europe as it was regaining consciousness after the fall of the Iron Curtain. The territories of counter-culture in arts and media established during the times of dictatorship experienced restructuring on a regional scale, which resulted in new forms of community-building and DIY movements in the post-soviet states. Of course, it is only the irony of history that the techno and trance energies creating cultural escape routes from the reality of late capitalism on the Western side of the former Iron Curtain had their moment coinciding with the euphoria of the system change and the promise of a free market economy in our region. The exhibition sees these processes to be interconnected with the formation of the electronic music scene and the experiments with cultural methods in order to enhance empathy among others. Digital technologies, software and printing got more and more accessible to wider audiences and became the norm. These notions all together created the synthetic utopias of the '90s, visual- and sound-scapes bursting with colour and optimism. The visuals of the installation on view might appear to build on the aesthetics of this defining experience of an era, but I would argue they foreshadow the aggressive exploitation of nature that is necessary for the material requirements of digital technologies. Where are the borders for the euphorias of this world?
 

MÁSVILÁGI EUFÓRIÁK

Néhány évvel ezelőtt egy Oneothrix Point Never koncerten figyeltem fel a következőkre. Képzeljünk el először is egy óriási belmagasságú, ipari térből átalakított betonkatedrálist. A színpadképet hadászati formákat idéző, brutalista formájú hangfalak, valamint két hatalmas, függőleges irányba fordított, elképesztő felbontású lapos tévék uralják. Ezen a két fényes, finoman, rézsút a közönség irányába döntött kijelzőn felkavaró képek váltják egymást idegtépő ritmusban és sebességben. Egy ponton azonban arra lettem figyelmes, hogy a leginkább felkavaró hatást e látványban nem a képek tartalma, a vágások sebessége, a videó ritmusa, hanem az azokat megjelenítő képi technológia okozza: a képernyőn megjelenő másvilági színek, a szinte agresszív fényerő, valamint a retinák idegeit valósággal kisütő képélesség.

Két, világító diódákkal sűrűn tűzött techno-spirituális totem, amelyek valójában az érzékek totális megszállását végzik, miközben a hangfalakból egy sötétebb tónusú archeológiai szűrő baljósra színezi a 90-es évek trance zenéinek eufóriáját. Az embernek az a képtelen érzése támadhat, hogy egy olyan kizökkent jelen kelepcéjébe lett zárva, amelyben a közeli múlt és a nem is olyan távoli jövő kimérái járnak át egymásba, hogy létrehozzák a folyamatos utániság és megkésettség együttes időzavarát.

Nem túlzás azt állítani, hogy Fridvalszki Márk mostani kiállítása ezt a sajátos időparadoxont kívánja egy jól körülhatárolt kulturális korszak és földrajzi övezet médiaarcheológusaként körüljárni. Miként munkáiban általában, úgy ezúttal is arra mutat rá, miként őrlődik a kortárs kultúra az elmúlt -- tehát sohasem megvalósult -- jövőképek, és az ezzel párhuzamosan folyamatosan befelé szűkülő utópisztikus lehetőséghorizontok kettős szorításában. Mégsem a negédes nosztalgia múltba révedő reakciós pillantása ez, amely a jelenkor romjai között navigálva valamiféle letűnt korba kíván visszakísérni bennünket, noha azt sem állíthatom megnyugtatásukra, hogy Fridvalszki e romokból kivezető egyértelmű utakat rajzolna fel. A rá jellemző nosztalgo-futurisztikus esztétikát ugyanis leginkább olyan vágy-, vagy még inkább törekvésvektorok jellemzik, amelyekről azonban mintha lehagyták volna az irányjelzőket. Az ember érzi, hogy törekednek valami felé, csak éppen azt nem tudhatja, hogy pontosan merre is induljon utánuk. Mindez azonban nem a művek hiányosságáról, vagy éppen erényeiről, hanem a csak rájuk jellemző esztétikai egyediségükről árul el bármit is.

Ezúttal azonban mégiscsak mintha egy konkrét korszakélmény kulturális övezetei rajzolódnának ki egy installáció keretében. A térben és időben való körülhatároltság e projekt során ugyanis ezúttal egyfelől a kilencvenes évek eufórikus optimizmusa -- annak is elsősorban a vasfüggöny leomlása után magához eszmélő kelet-európai változata irányába mutat. A diktatúrák korából ismert ellenkultúra-térképek művészeti és mediális átrendeződésének regionális léptékű jelenségei felé, amely a közösségformálás és csináld magad mozgalmak új alakzatait eredményezte a térségben. Az persze a világtörténelem ironikus fricskája, hogy azok a techno és trance energiák, amelyek az egykori vasfüggöny nyugati oldalán a későkapitalizmus valóságából kivezető kulturális szökésvonalakat hoztak létre a társadalmi perifériákon, azok a mi térségünkben éppen a rendszerváltás eufóriáival és a szabad piacgazdasággal vegyülve robbantak be. A mostani kiállítás értelmezésében e folyamatok egyebek mellett az elektronikus zenei színtér kialakulásával, vele együtt pedig az empátiaserkentés új kultúrtechnikáinak a megjelenéseivel függenek össze. Mindez pedig egyúttal az egyre szélesebb közönség számára hozzáférhetővé váló korai digitális technológiák, szoftverek, valamint a nyomtatáskultúra elterjedésével és eltömegesedésével is összhangban zajlott, amelyek így együttesen a kilencvenes évek szintetikus utópiáit, színektől és optimizmustól lüktető képi és hangzásvilágait hozták létre. A most látható installáció háttere bár látszólag vizuális folytonosságot mutat e korszakélmény meghatározó esztétikáival, már inkább a digitális technológiák materiális feltételeit megteremtő, végletekig kizsákmányolt természetet, s vele együtt az e világi eufóriák határait sejtetik.


Top
© Mark Fridvalszki 2008 - 2018
Last Revision: 19 - 09 - 2018