Mark Fridvalszki

 
Main: News / / / Bio / / / Text / / / Contact / / / Portfolio.pdf
 
Works: 2021 / / / 2k20 / / / 2019 / / / 2018 / / / 2017 / / / 2016 / / / 2015 / / / 2014 / / / 2013
 
Other: Technologie und das Unheimliche / / / Vimeo / / / SoundCloud
 

TEXT


Interview by Sirbik Attila
Balkon, 2016/01
 
Fridvalszki Márk 1981-ben született Budapesten. A Bécsi Képzőművészeti Akadémia grafika/festő szakán diplomázott 2011-ben, ezt követően Berlinbe, majd Lipcsébe költözött. Aktuális művei az endizmus fogalmát, a „korszak vége” lelkiállapotát jelenítik meg, print, kollázs, installáció és más médiumok felhasználásával. Gondolkodásmódjára többek között a technokultúra, a „sampling” gyakorlata, kortárs elméletek (mint az antropocén fogalma) voltak hatással, illetve a szkepticizmus azon formája, ami az objektív valóság létét annak reményében kérdőjelezi meg, hogy azt egy egyénileg megalkotottal helyettesítse. Fridvalszki Márkkal pozsonyi Only Ruins Left című kiállítása kapcsán beszélgettünk.

Sirbik Attila: Ősszel rezidens voltál a MeetFactoryban, ugye?

Fridvalszki Márk:
A prágai MeetFactoryban az első nyitott műterem prezentációjaként készítettem egy „mind map”-et, egy geometrikusan formázott, feketére festett parafa „faliújságot”, amely nagyon finoman fogalmazva hasonló irányba tart, mint Aby Warburg Mnemosyné-Atlasza. Ezen helyeztem el saját munkáim fekete-fehérben nyomtatott reprodukcióit, összemosva azokat olyan internetről, könyvekből másolt képekkel, logókkal, vonatkozásokkal, amelyek inspirációs forrásként szolgáltak a munkáimhoz. Ebbe a válogatásba csempésztem bele azt a posztert is, ami a későbbi, pozsonyi HIT galériás kiállításra készült. A plakát motívuma a kiállítás központi falán volt látható, alapja egy Zdenek Burian mű kisajátítása, a neandervölgyi emberről és barlangjáról, egy álomszerű, elmosódott szűrőn keresztül.

SA: Pozsonyi kiállítás-akciód (talán vigyáznunk kell a kifejezésekkel, túlságosan terhelt mindegyik) számos oldalról megközelíthető, gyűjtőterébe szinte minden irányból szivárognak információhordozó erecskék, mégis, elsősorban a „láthatatlan művészet” kérdésköreit idézi fel bennünk. Nem csak azért, mert alig látni a felfedezendő térben a kezünkbe nyomott zseblámpa ellenére, hanem mert olyan kérdéseket feszegetsz, amelyek egyrészről életbe lendítik (sic!) a metafizikai síkot, másrészről pedig archeológiai kalandra hívnak. Összeáll a kép végül, vagy jobban tesszük (önmagában elegendő-e), ha a részletekre és a saját befogadói készségünkre hagyatkozunk és figyelünk; elfogadjuk, hogy csak ezek léteznek, hogy végül csak a romok maradnak?

FM:
Fontosnak tartom, hogy a címmel és a hozzá tartozó szövegekkel egy gondolati-érzelmi pályára állítsam a befogadót. Mint egy rakétakilövésnél, fontos az ív és a sebesség, ettől függ a becsapódás pontos helyszíne, ahol a munkáim helyesen érzékelhetőek a kontextust tekintve. Nyitott, absztrakt terek így is maradnak bőven, melyeket a befogadó saját interpretációival fel tud tölteni. Így a HIT galériás environment esetében is fontosnak tartottam a címet, illetve a Hunya Krisztina által írt szöveg ismeretét, mielőtt az ember belép a térbe. A HIT tere – amely a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem belvárosi épületének udvarában található és 2003 óta működik – egy rusztikus pince, ami számomra nem feltétlenül táblaképek prezentálására optimalizált hely, ám kitűnő in-situ munkák realizálására. Nagyon közel áll hozzám a specifikusabb terek kőpzőművészti megdolgozása, az adott tér használata, „evolúciója”, a térrel való akció-reakcióként történő párbeszéd. A HIT-ben is probáltam a helyre és annak adottságaira reagálni, így jutottam el végül a fénymentes, teljesen sötét pince gondolatához, ahol a befogadó a zseblámpával (vagy okostelefonnal) fedezheti fel a térben elhelyezett „emlékképeket”, romokat. A installáció fontos része az a hang-, illetve zenei élmény, amit Saint Leidal The 2nd készített, Tarkovszkij Sztalker című filmjének egyik betét ambientjéből; és amely egy kisajátított, remixelt verziója az eredeti 1979-es kiadásnak. A sötét pincében a visszhangosított hangélmény és a furcsa, elfolyó fekete-fehér, plakátozott motívumok pszichedelikus élményt nyújtottak. Azt gondolom, hogy praxisom során folyamatosan hasonló atmoszférát próbáltam létrehozni, itt ellenben a galéria tere tökéletesen illeszkedett az általam elképzelt ötlethez. Az atmoszféra megteremtéséhez nem volt arra szükségem, hogy átalakítsam a kiállítóteret, hogy a befogadó elvonatkoztasson a kiállítótér milyenségétől, hiszen teljes mértékben benne volt a munkában, voltaképp belépett abba, egyfajta „totális élményben” lehetett része.

SA: Ebben a térben nem túl nagy a szabad asszociációk száma, őrjítő kavalkádja? Kordában tudod tartani a tudatot, vagy éppen egyfajta őrület felé haladás, a megzabolázás és a teljes feloldódás közötti térben való utazás a cél? Nincs is megérkezés, ahogyan a Sztalkerben sem?

FM:
Ahogy azt korábban említettem, szeretném vezetni a befogadót, irányba helyezni, majd elengedni, hogy a saját útját járja az általam generált koncepciókban. Ebben a munkában a felfedezés nagyon fontos elem. Nem szeretném túlmagyarázni, de olyasmi ez, mint a lemerülés a tudatalattiba; a pince, az óvóhely, a sötet tér, a magadra hagyatottság, az egészséges egyedüllét, a saját emlékek, vonatkozások felfedezése, a merengés, a nosztalgia, az elvágyódás és nem utolsó sorban a dráma. Talán fontos megemlíteni, hogy nem foglalkozom lokális, mikro-problematikával, ellenben a drámát, az ember helyzetét próbálom makroszinten értelmezni, planetárisan, akár univerzálisan tekintve jelenlegi helyzetünkre, a múlt és az esetleges jövő vonatkozásában. A motívumok idővel és térrel kapcsolatos felfedezésre invitálnak, ahol különböző saját, illetve kisajátított ábrák, poszt-digitális DIY taktikák útján kerültek a falakra. A digitálisan megdolgozott képi elemekbe eleve integráltam a „romosságot”, illetve több filteren keresztül gyúrtam őket, amíg el nem értem azt az elmosódott hatást, egy kívánt pszichedelikus, álomszerű stádiumot. Igaz, a pszichedéliáról az embernek szinte azonnal egy színes, mozgó fraktál jut eszébe, nem ezek a szürke skálában mozgó tónusok. Számomra azonban a fekete-fehérnek és a szürketartományoknak elementáris ereje van; ettől a bécsi MUMOK-ban 2004-ben először látott, expresszív Günter Brus festmények megtapasztalása óta nem tudok szabadulni. Manapság a szürke árnyalatai kifejezetten érdekelnek: a fémes, véleménytelen, ködös szürkék, a neutrálisnak tűnő, ám valahol nagyon is félelemkeltő középtónusok. Legújabb sorozataim (Hagare Geometrie, azaz „szikár geometria”) is ezeknek a szürkés, tónus átmenetekkel teletűzdelt felületeknek, flekkeknek, számítógéppel generált, majd nyomtatott kollázsai.
A HIT-environment célja az, hogy maradványokként felfedezzük azt, ami egy lehetséges apokalipszis után maradhat, egy minimális szelet bemutatása abból, ami esetlegesen, a civilizációk után, romként ránkmaradhat, egy olyan poszt-archeológia, ahol a múltra, jelenre és jövőre még távolabbi perspektívából tekinthetünk.

SA: Az ezredfordulóra a médiumok egész „ökoszisztémája” radikálisan meg- változott a hibridizáció és médiakonvergencia folyamatainak hatására. Ez milyen hatással van a képzőművészetre, téged például a média fogalmának teljeskörű újragondolására késztet, vagy ez a teoretikusok dolga?

FM:
Sokat dolgozom számítógéppel, főként képmanipulálás céljából, az utóbbi néhány évben ez fokozottan fel is erősödött. Egyszerű, lényegre törő esztétikára törekszem, ugyanilyen technikai taktikákkal, így a fekete-fehér lézernyomtató, illetve a copyshopok fontos szerepet töltenek be az életemben. Általában mindig is jobban vonzódtam a hétköznapi eszközökkel való alkotáshoz, egy OBI és fénymásoló szalon sokkal jobban beindít, mint egy művészellátó a finomra hangolt pigmentekkel, szép papírokkal és terpentinszaggal. Olykor legszívesebben olyan expresszíven festenék, mint Jonathan Meese vagy André Butzer, ám az nem az én utam; szükségem van a rendre és rendszerre, ebben segít a számítógép. Ellenben a kézzel törtenő, analóg munkafolyamat nagyon erős kényszer, így próbálom kombinálni a számítógép szikár pontosságát a nyomtatással, és egy lehetőség szerint „expresszív” kollázsolási technikával.
A manapság használt „printed matter” fogalomkör a poszt-digitális hozzáállások alatt értendő, ami azt hiszem, hogy teljességében lefedi azt az igényt és érdeklődési területet, ami az anyaghoz való viszonyomat, az eszközhasználatot, illetve nem utolsó sorban a T+U kollektívában való DIY együttműködési taktikákat jellemzi. A Technologie und das Unheimliche csoport pontosan egy olyan mikroközösség, amelynek keretein belül, alternatív megközelítések által mutatjuk be vízióinkat, elképzeléseinket, félelmeinket a jelenről, a technológia vonatkozásában – saját kiadású fanzineket szerkesztünk; eventeket, kiállításokat, technopartykat szervezünk.

SA: Mit jelent számodra az általad sokat emlegetett totális most meghatározása művészet- és technológiatörténeti szempontból?

FM:
A „totális most” annyit tesz, hogy próbálom azokat a problémákat feldolgozni, melyek jelenlegi életünkben nagyon is relevánsak, akár újszerűek, illetve meghatároznak minket. A jelen történetében a technológia olyan szerepben tűnik fel, ami nélkül az életünket el sem tudjuk képzelni; valóban egyre inkább gyorsul az idő, ha elég érzékeny vagy, érezheted a szingularitást, vagy a Bruce Sterling-féle sötét mélységbe való végtelen zuhanás élményét is („dark euphoria”). Fontos tehát a szerteágazó jelent összefüggéseiben megragadni, aminek egyik alappillére a technológia, a másik pedig egy planetáris gondolkodás elérésének az igénye. Ennek a totális mostnak a megélésében nagy segítség számomra a T+U közössége. Igyekszünk olyan alkotókkal együtt dolgozni, akik pontosan érzik a jelen húzását, a jelen irányát és az ebből kifolyó aggályokat.

SA: Alkotásaidban hogyan kerülnek képbe az idegen létformákra utaló szimbólumok, dokumentumok, vagy áldokumentumok? Egyszerűen csak kikerülhetetlenné válik az integrált káosz dimenzióiban és mozgásba hoz egyfajta ezoterikus spiritualizmust is?

FM:
Néhány évvel ezelőtt Berlinben volt olyan időszakom, amikor megcsaptak a spriritualizmus és az ehhez kapcsolódó pszichedelikus szubkultúrák szelei; mondhatni, igen erős cunamik voltak ezek, mindezek mellett fontos csappá vált számomra az Overmind formáció. Annak, akkor ott megvolt a helye és ideje, ellenben ezekhez a furcsa motívumokhoz, jelekhez való kapcsolat nem ebből az időszakból eredeztethető. Már a kezdeti, egyetemi évek alatt kialakult bennem egy igény, hogy az „Unheimliche” (hátborzongató, kísérteties) mint fogalom és érzet látható legyen a munkáimban. A kísérteties – ahol elmosódik a határ a valós és valótlan között – a mai napig nagyon izgalmas terület számomra. Ezek a fiktív ábrázolások (geometriák), ötletfeldobások vagy misztikusnak vélt koncepciók legfőképp érzelmi alapon közelítenek a valóság megismerése felé, ami rezonál azon érdeklődésemre, melyet az ember kortárs egzisztenciája iránt érzek. A Honnan jövünk, kik vagyunk, hova tartunk gauguini kérdése így puszta puhatolózás marad.
 

Top
© Mark Fridvalszki 2008 - 2021
Last Revision: 10 - 11 - 2017